2014-ben Ukrajnában 20,5 milliárd m3 földgáz került kitermelésre (2013-ban 21,5 milliárd m3). A magánkitermelők 18%-kal növelték a kitermelést és elérték a 3,3 milliárd m3-t. Az állami földgázkitermelő Ukrgazvydobuvannya termelése a 2013-as szinten maradt (15,1 milliárd m3). Az Ukrnafta Nyrt 2014-ben csökkentette a kitermelését 10%-kal, 1,7 milliárd m3-s szintig. Krím annektálása következtében márciús 2014-ben Ukrajna csupán 0,3 milliárd m3-t kapott az állami Chernomonaftogaz Rt-től szemben a 2013-as 1,7 milliárd m3-el.

Az Ukrajna által ellenőrzött területen működő magán és állami kitermelők mutatói közötti különbség mögött a kitermelt földgáz értékesítési árai közötti különbség áll.

Az ukrán magántermelők 5900 hrivnyás (kb. 350 dollár) járadék megfizetés előtti áron adják a földgáz ezer m3-t, ami körülbelül megfelel az import gáz árszínvonalának 2014-ik év utolsó negyedévében.

Az Ukrgazvydobuvannya Nyrt 349 hrivnyát (kb. 20 dollárt) kap ezer m3-ért járadék megfizetés előtt. A Naftogaz Ukrajini számításai szerint az Ukrgazvydobuvannya számára a teljes gazdasági önköltségi szint, mely lehetővé tenné az új mezők kitermeléséhez és termelés növeléséhez szükséges befektetések megjelenését, a bruttó 220 dollár/ezer m3-nél van. Az Ukrgazvydobuvannya által kitermelt összes földgáz az ukrán háztartások szükségleteit fedezi. Ez a mennyiség a lakosság fűtési és főzési szükségleteinek kb. a 70%-t fedi. A lakossági és ártámogatott kereslet maradék részét a Naftogaz Ukrajini piaci áron importálja.

Az Ukrnafta Nyrt számára az értékesítési ár a bruttó 530 hrivnya/ezer m3 (kb. 30 dollár) szinten van maximalizálva. A vállalat többször fordult bírósághoz 2006-2011 folyamán annak érdekében, hogy bizonyítsa, a gazdaságpolitika által meghatározott ár nem fedi az általa kitermelt gáz önköltségét. A Naftogaz Ukrajini 2012 óta nem kap az Ukrnaftától a lakossági igények kielégítését szolgáló földgázból. A Társaság ugyan az Ukrnafta részvényeinek az 51%-t birtokolja, de nem létesít operatív irányítást.

A termelői és a fogyasztói árképzést a Nemzeti Bizottság hajtja végre, mely állami irányító szereppel bír az energetikai és közműszolgáltatói piacon (NKRENKU).